Milyen nagy szüksége lenne a Gyülekezetnek arra, hogy felébredjen és elkezdje méltányolni hatalmi helyét és kiváltságait, hogy felemelkedjen arra a helyre, amit Isten elvár tőle, és legyen tudatában annak, hogy neki kell uralkodnia a levegőbeli hatalmasságok felett.
Milyen gyakran megesett, hogy a Gyülekezet kudarcot vallott a hatalom gyakorlásában; valójában elismerte vereségét és átadta magát a félelemnek. „… és Őt fejjé tette mindenek felett A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA.” (ang. ford.) A Gyülekezet számára! Az, hogy Jézus fej mindenek felett — az ördög, a démonok, a betegség, a szegénység és minden más felett, ami gonosz —, a Gyülekezet javát szolgálja! Itt most álljunk meg tiszteletteljesen és gondolkodjunk el ezeken a hatalmas igazságokon, hogy a szívünk fel tudja fogni ezeknek a jelentőségét. Ha így viszonyulunk ehhez, az Igazság Szelleme felemel minket arra a helyre, ahol megérthetjük, hogy mi Isten Igéjének teljes jelentése, amikor azt mondja: Isten tette Krisztust fejjé mindenek felett, a Gyülekezet javára. Ez azért történt, hogy a Gyülekezet, a Gyülekezet fején keresztül hatalmat gyakoroljon mindenek felett.