„Ha énbennem maradtok…” Ha újjászülettünk, már valóban Krisztusban lakozunk. Ha Jézus csak ennyit mondott volna, akkor másra nem lenne szükségünk, Ő azonban így folytatta: „… és az én beszédeim bennetek maradnak…” Jézus beszédei olyan mértékben maradnak bennünk, amilyen mértékben megengedjük, hogy irányítsa az életünket. Vagyis olyan mértékben, amilyen mértékben az Ige szerint cselekszünk. Ha Jézus beszédei bennünk maradnak, akkor kell lennie hitünknek is, mert a Biblia azt mondja: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.” (Róm. 10,17) Az nem lehetséges, hogy valakiben megmaradnak Jézus szavai, és még sincs hite. A hitetlenség és a kételkedés abból származik, hogy nem ismerjük Isten Igéjét. Ha éljük is az Igét, akkor az Ige olyan gazdagon lakozik bennünk, hogy amikor imádkozunk, szavaink Jézus szavaivá válnak ajkainkon. Olyan lesz, mintha az Atya szavai szólnának Jézus ajkain.