Amikor Jézus megjelent nekem és azt mondta, hogy tanítsam az Ő népét afelől, hogyan vezeti őket a Szellem, kijelentette: „Nem azért helyeztem prófétákat az Egyházba, hogy ők vezessék az embereket. Az Újszövetség nem mondja, hogy: ‘Akiket a próféták vezetnek, azok Istennek fiai.’ Az új szövetség hívőinek – mondta nekem Jézus – nem szabad a prófétákon keresztül keresni a vezetést.
Az ó és az új szövetségi próféták bizonyos tekintetben
hasonlóak. Egyaránt látnak és tudnak dolgokat természetfeletti módon. Az ószövetségi hívők fölött azonban
nem volt Isten Szelleme, sem bennük. Ígéretük volt az újjászületésre, de nem voltak újjászületve. Ha a Szellem vezetésére volt szükségük, el kellett menniük valakihez, aki fel
volt kenve a Szellemmel. Az új szövetségben azonban,
minden hívőben ott van Isten Szelleme. Senkihez sem kell
fordulniuk, hogy vezetést kapjanak. Az egyedüli, amit a
prófétai szolgálat megtehet ezen a területen az új szövetség
alatt, az, hogy megerősíti, ami az ember szívében már ott
van.” Ha pedig nem azt erősíti meg, ami már megvan a
szellemedben, felejtsd el!