Ne keress vezetést, amikor a Biblia már megmondta neked, hogy mit tegyél. Csak menj és tedd meg! A Biblia megmondja neked, hogy hogyan cselekedj az élet minden helyzetében.
Megmondja a férjnek, hogyan bánjon a feleségével.
Megmondja a feleségnek, hogyan bánjon a férjével.
Megmondja a szülőknek, hogyan bánjanak a gyermekeikkel. Megmondja a gyermekeknek, hogyan viszonyuljanak a szüleikhez.
Megmondja mindnyájunknak, hogyan járjunk isteni szeretetben. Az isteni szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem az vezérli, hogy „én” mit kaphatok, hanem hogy „én” mit adhatok. Miénk Isten Igéje és mi annak a világosságában járhatunk. Én legalább annyira járok a szerint, amit Isten nem mond a Szellem által, mint a szerint, amit mond.
Ha Ő nem mond semmit, egyszerűen tovább megyek abban az irányban, amiben eddig is jártam. Továbbra is azt teszem, amit addig tettem. Tudom, hogy Isten szól majd, hogy mikor kell változtatnom.
Ha Ő nem ad nekem újabb utasításokat, nem aggódom.
Nem keresek semmit. Egyszerűen tovább megyek.