Az új szövetség alatt Isten minden gyermeke birtokolja Isten Szellemét. Először megszületnek a Szellemtől, azután betöltekeznek a Szellemmel, és számíthatnak arra, hogy a Szellem vezetni fogja őket.

A Szellemtől való megszületés. Az embernek a szelleme az a része, ami újjászületik. A keresztények szellemében Isten élete és természete van. A belső ember megszületik Isten Szellemétől és Isten Szelleme van benne.

A Szellemmel való betöltekezés. Az újjászületett keresztény beteljesedhet azzal a Szellemmel, aki már benne van. És amikor beteljesedik vele, az a Szellem ki fog áradni, és ő más nyelveken fog szólni, ahogy a Szent Szellem adja neki a kiejtést. (Csel. 2,4)

A Szellem általi vezetés. „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.” Azokban az újjászületett emberekben is benne lakik Isten Szelleme, akik még nem töltekeztek be a Szellemmel – és arra is számíthatnak, hogy a Szent Szellem vezetni és irányítani fogja őket