Én már keresztény életem elején megtanultam
átengedni az uralmat a szellememnek, a belső emberemnek
a külső emberem felett. Így még tinédzser koromban –
amikor magányos voltam, nem voltam közösségben olyan
kortársaimmal, akik úgy hittek, mint én – sem voltak
olyan problémáim, mint másoknak. Nincs tudomásom
róla, hogy a vasárnapi iskolában még valakinek lett volna
üdvössége. Káromkodtak, ittak, világi helyekre jártak táncolni, és egymás között váltogatták szexuális partnereiket.
Azt kérdezgették tőlem: „Te miért nem vagy benne semmiben?” Először is azért, mert a lelkiismeretem nem
engedte. Egyébként azt szoktam válaszolni nekik: „Én egy
új teremtés vagyok.” Erre azt kérdezték: „Mi az, hogy új
teremtés?” (Ezzel azt bizonyították, hogy ők nem azok!)
Nincs szükséged arra, hogy prédikálják neked, hogy mit
tehetsz meg és mit nem. Egyszerűen csak engedd meg
a szellemednek, hogy uralkodjon feletted. Isten meg fog
világosítani a szellemeden keresztül. Engedd meg, hogy az
új, belső ember uralkodjon feletted. Ne engedd meg a testednek, hogy uraljon. A tested továbbra is ugyanazokat
a dolgokat akarja majd tenni, amiket addig tett, mert a tested még nem született újjá. Járj azért a szellemed szerint.
Július 30
Ami uralkodik
…Szellem szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
– GALATA 5,16
– GALATA 5,16
Megvallás:
Én a szellemem szerint járok. Megengedem a szellememnek, hogy uralkodjon felettem, megengedem az új, belső embernek, hogy uralkodjon felettem. Így nem a test kívánságát viszem véghez. Nem a testem irányít, a szellemem irányít engem.