Az emberek emlékeznek arra, hogy János ezt a kifejezést használta: „az Ő akarata szerint”, és úgy vélik, így kell imádkozniuk: „Uram, tedd meg ezt vagy azt, ha a Te akaratod”. Ha azon ban akkor is beillesztjük ezt a kifejezést az imába, amikor Isten Igéje már kijelentette, hogy amiért imádkozunk az az Ő akarata — ezzel azt valljuk meg, hogy nem hisszük Isten Igéjét. Az ilyen fajta ima pedig nem fog működni.
Hogyan tudhatjuk meg, hogy mi Isten akarata?
Isten akarata az Ő Igéje! A Bibliából ismerhetjük meg Isten ránk vonatkozó akaratát — mert a Biblia Isten akarata, az Ő szövetsége, és az Ő rendelése. Isten ránk vonatkozó akarata pedig az, hogy mindaz a miénk legyen, amiről Ő már gondoskodott! Először meg kell keresnünk azokat az Igéket, amelyek felfedik Isten ránk vonatkozó akaratát. Majd odajárulhatunk Isten elé nagy bátorsággal: „…ez az a BIZODALOM, amellyel Őhozzá vagyunk…” Amikor olyan dolgokért imádkozunk, amelyekről Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy ezek az Ő akaratában vannak, akkor tudjuk, hogy meghallgat bennünket! Ha pedig tudjuk, hogy Isten meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy megvan nekünk, amit kértünk Tőle. Tudjuk, hogy megvan, dicsőség Istennek!