A mai szövegünkben Máté idézi az Ésaiás 53-at. Amikor először megértettem, hogy valójában mit jelent ez a vers, igen örvendeztem. Mert amikor olvastam, ki tudtam hangsúlyozni azt a szót, hogy ‘mi’. Jézus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket. A ‘mi’ rám is vonatkozik, én is beletartozom! Ő vette el az én erőtlenségemet és Ő hordozta az én betegségemet!
Amikor tudatára ébredtem ennek, úgy éreztem magam, mint az az elveszettnek hitt nő, Londonban a második világháború alatt, aki hirtelen előkerült. Szomszédjai nem látták a légópincékben az ellenséges bombatámadások alatt, ezért azt hitték, hogy meghalt vagy elhagyta a várost. Amikor néhány nappal később valaki találkozott vele az utcán, és megkérdezte tőle, hogy hol volt, azt válaszolta, hogy sehova sem ment.
— Na de mit csinált a bombázások alatt — kérdezték tőle.
— Feküdtem az ágyamban, és aludtam. —Nem félt?
— Nem, mivel olvastam a Bibliában, hogy Isten nem
szunnyad és nem is alszik, úgy döntöttem, semmi szükség rá, hogy mindketten ébren legyünk!
Mivel maga Krisztus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket, semmi szükség rá, hogy mi is hordozzuk. Jézus azért hordozta el azokat, hogy mi szabadok lehessünk!