Szeretettem, mindenek felett azért imádkozom,
hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint
ahogy a lelked is gyarapodik.
— 3JÁNOS 2
Maga az Úr tanított engem egyszer a pénzügyekkel kapcsolatos hitrõl sok évvel ezelõtt. Akkoriban a területen szolgáltam és éppen napok óta imádkoztam és böjtöltem súlyos anyagi helyzetemmel kapcsolatban. Az Úr szólt hozzám, és azt mondta:
— Az a te bajod, hogy nem gyakorlod, amit prédikálsz. Prédikálod a hitet, de nem gyakorlod.
Tiltakoztam: — De Uram, hiszen azt teszem!
— Ó, te gyakorlod a hitet, amikor gyógyulásról van szó,
és ez dicséretes — mondta. — Használtad a hitedet az üdvösséggel, a Szent Szellem-keresztséggel és a gyógyulással
kapcsolatban. De a hit mindenben ugyanaz. Ha gyógyulásra
lenne szükséged, hittel megragadnád, és nyilvánosan bejelentenéd, hogy meggyógyultál. Ugyanezt kell tenned a pénzügyekkel kapcsolatban is. Megmondom, mit tegyél: elõször
is soha ne imádkozz pénzért — azaz olyan értelemben ne,
ahogy eddig. Amire szükséged van, az a földön van. Én nem
fogok pénzt hullatni a mennybõl. Az hamisítvány lenne, és
én nem vagyok pénzhamisító. Amire neked szükséged van,
az ott van lent. Én teremtettem a földet és mindent, amirajta
van. Én azt nem az ördögnek és az övéinek teremtettem.
Igényelj annyit, amennyire szükséged van. Egyszerûen csak
mondd azt: „sátán, vedd le a kezedet a pénzemrõl.” Mert a
sátán az, aki visszatartja tõled, nem én.