Hogy erős alapja legyen a hitednek, azt javaslom, fogadd el a következő jelmondatot, amit én piros tintával írtam a Bibliám előlapjára sok évvel ezelőtt.

„A Biblia mondja. Én hiszem. És ezzel el van intézve.”

Határozd el, hogy mindig megteszed ezt a két dolgot: (1) elfogadod Isten Igéjét úgy, ahogy mondja, és (2) jársz annak a világosságában, amit az Ige mond. Ne próbálj bizonyos dolgokat kikerülni vagy félremagyarázni.

Ne próbálj beleolvasni dolgokat az Igébe, csak azért mert egy bizonyos módon akarsz hinni valamit. Tanulmányozd az Igét — és fogadd el pontosan úgy, ahogy az le van írva.

Az a felekezet például ahol felnevelkedtem, nem tanított a hitről és a gyógyulásról. Tinédzserként tizenhat hónapig voltam fekvőbeteg, és öt orvos mondta, hogy meg fogok halni. Én azonban Isten Igéjéhez fordultam és minél többet tanulmányoztam, annál inkább beláttam, hogy az Ige igaz. Kijelentettem: „Én annak a világosságában fogok járni, amit az Ige mond. Nem veszem figyelembe a felekezetem tanításait, mert az Ige Isten hozzám szóló beszéde, ma.” Amikor ezt eldöntöttem, a csatát kétharmad részt már megnyertem: úton voltam az isteni gyógyulás felé.