„Azt hiszem, most kell megfizetnem azért az életért, amit azelőtt éltem, mielőtt üdvösségre jutottam” — mondta egyszer egy szolgáló, aki nehéz időket élt éppen.
Sok keresztény, mint ez a szolgáló is, vereséget szenved, mert engedi, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek az életében, mivel azt hiszi, ennek így kell lennie. Nem ismerik a különbséget a megtérés és a vezeklés között. Megpróbálnak vezekelni az életük múltbeli dolgai miatt. De igazában, amióta megtértek a bűneikből, Isten nem vesz tudomást arról, hogy valaha is vétkeztek.
„Én eltöröltem álnokságaidat (vétkeidet) — mondja Isten — Önmagamért.” Nem miattad tette Isten, hanem a saját kedvéért . „Bűneidről nem emlékezem meg” — ígérte Ő. Ha Isten nem emlékezik rájuk, neked miért kellene? Neked sem lenne szabad!
Amikor újjászülettél, fel lettél oldozva a bűneid büntetése alól. Ha a továbbiakban is meg kellene fizetned a bűneidért, akkor a halálod után a pokolba kellene menned, mivel ez is része a büntetésnek. De hála Istennek, nemcsak a bűn hatalmától vagyunk megváltva, hanem a bűn büntetésétől is. Jézus a helyünkre állt. Ő szenvedte el a bűneink büntetését.