Az Újszövetség idején az volt a kivételes, ha a hívők nem fogadták el a Szent Szellem bennük lakozását, a nyelveken szólás azonnali bizonyítékával és természetfeletti jelével. Az apostoli levelek olyan hívőknek íródtak, akik már megismerkedtek Jézussal mint megváltójukkal, akik már beteljesedtek a Szent Szellemmel.
Hála Istennek, a Szent Szellem van bennünk is. Túlontúl gyakori azonban, hogy akik már újjászülettek és azután betöltekeztek a Szellemmel, úgy gondolnak erre, mintha csupán egy áldást kaptak volna, vagy valamiféle élményben lett volna részük — és teljesen félreértik, amit Isten Igéje tanít!
Egy isteni személy valóságosan eljön, hogy bennünk éljen! Maga Isten lakozik bennünk a Szent Szellem személyében!